2, fejezet

Sziasztok!
Íme a 2. fejezet is kint van. Remélem tetszik, jó olvasást!

Mikor kiléptem az ajtón a jeges borzongás futott át rajtam, a szél belekapott a hajamba és át fújt a kabátomon. A távolból egy sikolyt hozott a szél, nem léleksikolyt, valódi halálsikoly volt. Nem gondolkoztam, az adrenalin végigáramlott a testemen, megtöltötte minden porcikámat, a hang irányába kezdtem rohanni. Az érzékeim kiélesedtek, a szívem hevesen vert. Behunytam a szemem és az ösztöneimre támaszkodtam. Gyorsabban futottam, mint valaha, a szél fütyült a fülem mellett. Mikor lelassítottam már nem hallottam a hangot, egy erdő mélyén álltam, nem tudtam, hogy erre jövök, de ott voltam. Mint egy ijedt állat, ide-oda kapkodtam a fejemet. A hátam bizseregni kezdett, valaki volt mögöttem.
- Végre itt vagy. – lihegte egy fásult hang. Gyorsan megfordultam a tengelyem körül, de nem láttam senkit. Csak a bokrok és a fák lombjai mozogtak az erős szélben. Valaki megérintette a vállamat.
- Még találkozunk. – suttogta a fülembe az a fásult hang. Ismét megfordultam, de megint nem láttam semmit. A szívem úgy kezdett verni, mint egy ijedt nyúlnak. Jeges félelem és düh markolt a szívembe. Az agyam teljesen elborult, tomboltam, a tehetetlenség, a félelem és a harag olyan erővel robbant ki belőlem, mint még soha. Egy hihetetlen erejű lökést éreztem aztán minden elsötétült.
Reggel az erdőben ébredtem, körülöttem minden meg volt égve, akárha egy erdőtűz tombolt volna, csakhogy ez kör alakban pusztított. Bágyadtan néztem körbe, nem értem mi történt, talán én tettem, talán valaki más. Felálltam a kemény földről, szét voltam esve, a hajam kuszán hullt a vállamra, a ruhám és az arcom koszos és sáros volt. Még néhány levél is rátapadt a hajamra. Nem mehetek így haza. Vettem egy mély levegőt és a külváros felé indultam. Megálltam Miss. Cook háza előtt és bementem, besiettem a fürdőbe és lezuhanyoztam. A meleg víz megnyugtatta a bőrömet, jó volt felfrissülni. Még le sem tusoltam mikor hirtelen nyílt az ajtó és Daniel lépett be rajta, még szerencse, hogy el volt húzva a zuhanykabin ajtaja. Daniel kikerekedő szemekkel nézett körbe.
- Tessa, igazán mondhattad volna, hogy itt vagy. Mit keresel itt egyáltalán? Az este úgy elrohantál.
- Kimennél? – morogtam az orrom alatt.
Daniel csak most kapcsolt, kisslisszolt a fürdőből én pedig tovább folytattam a zuhanyzást. Megmostam a hajam és az arcomat, felkaptam a ruháimat majd kiléptem a fürdőből.
- Bocs. – csak ennyit mondtam Danielnek és már ott sem voltam, rohantam haza.
Anyám még aludt, gyorsan felslisszoltam az emeletre és bedőltem az ágyamba. Azt reméltem álmomban menedéket találok a valóság elől, tévedtem, csak rosszabb lett.
Ismét az erdőben voltam, ugyanúgy este volt és a szél is kegyetlenül fújt. Egy árnyalak bukkant elő a fák közül, egyre közelebb és közelebb jött hozzám majd megfogta a torkomat és… elkezdte a lelket „kiszívni” belőlem. Az alak egyre csak vigyorgott és nevetett.
- Én mondtam, hogy még találkozunk. – vigyorodott el a rémség azzal eltűnt.
Én újra a valóságban találtam magam, de az álom okozta sokk még ott motoszkált bennem. Anyám már fent volt, a konyhában zörgött, lerohantam hozzá.
- Szia. – köszöntem neki megjátszott boldogsággal.
Anyám szigorúan rám nézett.
- Hol jártál az este?
- Bocsi, bealudtam a filmen. – hazudtam.
Anyám megenyhülten nézett rám. Megsimogatta a vállamat.
- Ne aggódj már annyit. – legyintettem.
- De aggódok, hiszen a lányom vagy. – mordult fel anya.
A szemeimet forgattam és a telefonhoz léptem, Willt tárcsáztam, nem vette fel.
- Anya, elugrok Willhez. – kiáltottam és kiszaladtam a házból.
A szél, akárcsak tegnap, most is süvöltött. Összehúztam magam a kabátomban és úgy futottam egészen Willék házáig. Nem olyan volt a lakás, mint tegnap, az ablakok betörve, az ajtó tárva nyitva, belül sem volt jobb a helyzet, a bútorok felforgatva, és ami a legrosszabb egy hulla hevert a kanapén, nem Willé volt azt megállapítottam. Sokkal inkább Bernadetté volt. Üresség és harag keveredett bennem. Ismét tehetetlennek éreztem magam. Will! Hol van Will? Idegesen jártam körbe a házban, mint egy mérgezett egér, végül a padláson bukkantam rá Will ájult testére. Nem halt meg! Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Azonnal hívtam a mentőket. 20 percbe tellett, de a mentők ellátták Willt, a rendőrök is kijöttek és elvitték Bernadett hulláját. Furcsa mód csak ürességet éreztem, Bernadett szinte az anyám volt, de mégsem éreztem bánatot, csak hiányérzetet. Valami megszokott kilépett az életemből, de csak ennyi. A rendőr kérdezett párat, majd hazaküldött, bár én inkább Willel maradtam volna.
Otthon egy szót sem szóltam anyámhoz, csak felsétáltam a szobámba és az ágyra dőltem. Magányra volt szükségem, átgondolni a dolgokat. Az árny, az álom és ez nem lehetnek véletlen egybeesések. Nem tudtam gondolkozni, lesiettem hát és átmentem a szomszédba Miss. Cookhoz. Talán ő tud valamit. Felvettem a dzsekimet és elmentem. Besiettem a vendégszobába, leültem az ágyra és Miss. Cookot szólítgattam.
- Itt vagyok Tessa, nem kell annyira sürgetni. – hallottam meg Miss. Cook bársonyos hangját.
- Miss. Cook, furcsa dolgok történnek. –sóhajtottam.
- Drágám, mi a baj? – kérdezte Miss. Cook.
- Először az árnyalak majd az álom és végül az ami Willel történt. Ez nem véletlen, sötét erők mozgolódnak, érzem.
Miss. Cook mély levegőt vett.
- Drágám… - Miss. Cook nem fejezhette be a mondatát mivel nyílt az ajtó és Daniel belépett a szobába. Pizsama volt rajt, a haja kuszán szerteágazott, szívdöglesztő volt.
- Magadban beszélsz? – vonta fel az egyik szemöldökét.
- Ne… igen. – vágtam rá gyorsan.
- Hát, ha már úgy is felébresztettél nincs kedved velem reggelizni? – kérdezte Daniel egy csábos mosoly kíséretében.
- Miért is ne. – erőt vettek rajtam a hormonok.
Daniellel lementük a konyhába, Daniel tojást és bacont sütött. Elém tett 3 tojást és 4 bacont én meg falni kezdtem, mint aki 3 napja nem evett. Daniel vizslatón nézett rám, úgy mért végig, hogy beleborzongtam, a nyakamon felállt a szőr. Egy idő után zavaró volt a csend.
- Hát… én megyek is. – nyögtem aztán felálltam az asztaltól.
- Ne, maradj. – Daniel gyorsan hadarta a szavakat.
Nem is figyeltem Danielre, kirohantam a házból és egyenesen bevetettem magam az erdőbe. Vissza akartam térni a tegnap esti helyre, muszáj körülnéznem. Az eső kicsit csöpögött, de ezt leszámítva tiszta volt az idő, gyorsan futottam, a talpam alatt recsegett az avar, a fák elszáguldottak mellettem. 10 percnyi futás után a tisztáson találtam magam, a fák körben meg voltak égve, akárcsak az este. Leültem a földre és körbe forgattam a fejem. Hirtelen roppant mögöttem az avar. Gyorsan felugrottam a földről és körbekémleltem, semmi nem mozdult. Biztos csak egy állat. Vissza akartam ülni a földre, amikor valaki elkapta a vállamat. Gondolkozás nélkül ütöttem, egy emberi arcot találtam el. Felnéztem a támadómra, Daniel volt az.
- Követtél? – kérdeztem indulatosan.
- Igen. – nézett rám csalfa mosollyal Daniel.
Erre én is elvigyorodtam, de a jókedvem hamar elillant mikor eszembe jutott Will. Gondolkodás nélkül rohanni kezdtem, csak Will járt a fejemben. Az izmaim megfeszültek, de én száguldottam tovább. Egészen a kórházig rohantam, pedig az jó pár kilométerrel arrébb volt. Berontottam Will kórtermébe, a fiú már éber volt.
- Will! – egyből Will nyakába ugrottam.
- Tessa, mi történt?
- Anyukád… - ekkor eszembe jutott, hogy talán nem tud róla, nem nekem kéne közölni.
- Mi van anyával?
Ha már belekezdtem folytatom.
- Meghalt. – érzelemmentesen böktem ki ezt a szót, Will kikerekedett szemekkel nézett rám, egy kövér könnycsepp gördült le az arcán.