1. Fejezet

Sziasztok!
Elkészültem az első bejegyzéssel, remélem tetszik valakinek annak ellenére, hogy páran sablonosnak tartják a történetet. Én élveztem az írását. Ha tetszett nyugodtan iratkozz fel vagy kommentelj.

- Jó reggelt Miss. Cook. – köszöntem a szomszédomnak. Pontosabban a 189 éve meghalt szomszédom szellemének. A háza már régóta üresen állt. Miss. Cook adott kulcsot, hogy ha kedvem van, be tudjak menni hozzá beszélgetni. Azóta sok időt töltök ott.
- Jó reggelt kedvesem. Hová sietsz ennyire? – tudakolta a szellem. Mindig nagyon jóban voltam Miss. Cookal.
- Iskolába. – vigyorogtam. Az utcán lévő emberek megbámultak, azt hitték magamban beszélnek, ők nem hallják őket, nem hallják a lelkeket, a sikolyaikat sem, nap, mint nap hallom amint egy szellem eltávozik a testből, és ha nem a közelben van, nem tehetek semmit, hogy a másvilágra jussos. Borzasztó érzés. Hallani a sok szenvedő sikolyt, de nyugton kell maradnom, hisz nem rohanhatok oda minden halálesethez.
Késésben voltam, úgyhogy befejeztem a filozofálást és rohanni kezdtem. Az elmúlt napokban nagyon sokat késtem, már az igazgatóiba is behívtak. Kapkodtam a levegőt mikor beértem a terembe, az ajtófélfának támaszkodva lihegtem. Victorya lépett be a terembe, ő volt a suli méhkirálynője, arrébb lökött és pedig a padlón kötöttem ki, természetesen minden kihullott a kezemből, mindenki rajtam röhögött. A földön kúszva szedtem fel a tanszereimet, egyszer csak elhalt a nevetés. Basszus, Mr. Braun van a hátam mögött.
- Miss. Jenkins. Azonnal álljon fel és üljön a helyére. – Mr. Braun szólt rám szigorú hangon. Gyorsan összeszedtem a maradék cuccomat és a helyemre siettem. A legszélső sor utolsó előtti padjában ültem. Nem igazán figyeltem az óra menetét, talán el is aludtam egy kicsit, mert mire feleszméltem már kicsengettek. A következő órámra rohantam mikor valaki hátulról fellökött. Na ne már! Egy nap kétszer löknek a padlóra? Magamban fortyogtam.
- Nem látsz a szemedtől? – kérdeztem indulatosan a nekem jövőt. A fiú ijedten hőkölt hátra, nem számított ilyen heves kitörésre. Nem ismertem a srácot, új lehetett a gimiben.
- Bocsánat. – mondta meglepődve.
- Egyébként Tessa Jenkins vagyok. – nyújtottam felé a kezem.
- Daniel Porter. – mondta majd megszorította a kezemet.
Elbűvölő szeme volt, szőkés haja keretezte az arcát, izmos teste pedig tömör lehetett, mint a beton. Talán kicsit túlságosan is elgondolkoztam, mert mire észbe kaptam még mindig a kezét fogtam és idétlenül vigyorogtam. Daniel zavartan nézett, mintha őrült lennék. Ez aztán az első benyomás. Gondoltam és magamban még jó pár szitkot elmondtam. Elengedtem a kezét és hátat fordítottam neki, sietős léptekkel elrohantam. Berontottam a magyar terembe és leültem a helyemre. Itt is a szélső padsor utolsó előtti padjában ültem. És ki más ült le mögém, mint Daniel Porter. De jó nekem! Próbáltam az órára koncentrálni, de hiába, most is elaludtam, még szerencse, hogy előttem Will, egy jó nagydarab srác ült, nem mellesleg ős volt az úgynevezett „barátom” a suliban. Elég rendes volt, mindig megvédett és sose hagyott cserben. Álmomban természetesen feltűnt Daniel. Mily csodálatos. A nap többi része is így telt, órákon aludtam szünetekben meg Willel lógtam. Epédkor a tekintetemmel végig Danielt kerestem. Persze a menők asztalánál ült Victorya mellett. Elöntött a vak gyűlölet.
- Hé, minden oké kislány? – kérdezte Will. Valamilyen oknál fogva „kislánynak” szólított.
- Persze. – feleltem egy kis habozás után.
- Pedig nem úgy nézel ki. Olyan a szemed, mint Darth Vedernek. – vigyorgott Will. Igen, ő is egy hatalmas kocka, bár az igazat megvallva én is az vagyok.
- Á, az új srácot stírölöd? – kérdezte büszke vigyorral. – Ha engem kérdezel irtó dögös a srác.
Igen, Will meleg, de ez engem nem érdekel, legyen az ami akar, ő sem ítél el engem. Ezen a kijelentésén nagyot nevettem.
- Will, kérlek. Ultra dögös. – mondtam kis szarkazmussal a hangomban. Will vállon bokszolt majd barátin rám mosolygott.
- Ha engem kérdezel, szerintem beszélned kéne vele. – bíztatott Will.
- Ugyan, legutóbb csúnyán beégtem. - elég friss volt az emlék szóval el is pirultam.
- Jajj, ne legyél ilyen alamuszi. – mondta és Daniel felé kezdett vonszolni. Először fel sem fogtam mire készül majd megértettem, erőszakosan visszakozni kezdtem, de Will vasmarokkal szorított. Az egész ebédlő minket figyelt. Will megállt a menők asztalánál és mosolygott.
- Hé, Daniel, ismered Tessat? – kérdezte Will. Én egyre idegesebb lettem. Mielőtt Daniel válaszolt volna Victorya közbevágott.
- Ugyan miért ismerne két ilyen lúzert, mint ti vagytok. Na, tűnés innen.
Will és én szégyenkezve ültünk vissza az asztalunkhoz.
- Én mondtam, hogy rossz ötlet. – motyogtam.
- Nem is mondtad.
Hosszú néma percek után Will megszólalt.
- Van kedved átjönni filmezni?
- Persze, péntek van, kicsit leereszthetek.
- Ez a beszéd kislány! – kurjantotta.
Az ebéd utáni órák ugyanolyan szürkén teltek, mint a délelőttiek. Bóbiskoltam, néha jegyzeteltem, de főleg a „sikolyokat” hallgattam. Az utolsó órámról jövet szembetaláltam magam Daniellel.
- Eljössz velem este moziba? – a kérdése meglepett.
- Nem. – feleltem, már elígérkeztem Willhez, ő fontosabb, mint ez a jött ment srác.
- Hát, jó. – rándította meg a vállát csalódottan. Nem sokszor utasíthatják vissza. Daniel Victoryához és Mindihez ment oda, a lányok egy-egy 5 dollárost adtak neki. Tehát fogadás tárgya lettem, De jó nekem.

Feldúltan léptem ki az iskolából. Egyenesen haza siettem. Szinte berobbantam az ajtón.
- Megjöttem. – szóltam, de nem jött válasz. – Megjöttem. – kiáltottam kicsit hangosabban. Erre anyám lecsörtetett a lépcsőn.
- Szerbusz, drágám. – köszöntött.
- Este átmegyek Willhez. – jelentettem ki majd a kanapéra vetettem magam.
- Oké. – felelte anyám félvállról.
- Derek merre van? – érdeklődtem a bátyám után.
- A barátnőjével. – forgatta a szemét anyám. Nem igazán kedvelte Ellat, a bátyám barátnőjét, igazándiból senki nem kedvelte a családban. Vállat vontam és felrohantam a szobámba, felcsaptam egy könyvet és olvasni kezdtem. Este 7 felé becsuktam a könyvem, lerohantam a földszintre, felvettem a fekete bőrdzsekimet és elrohantam otthonról. Sietős léptekkel haladtam Willék háza felé. 5 háztömbbel volt arrébb, a házuk egy nagy, fehér családi ház volt. A bejárati ajtóhoz léptem és bekopogtam. Barbara, Will anyja nyitott ajtót.
- Szia Tessa, Will a pincében van. – mosolygott Barbara.
Biccentettem majd lesétáltam a pincébe. Will a kanapén ült, mellé vetettem magam.
- Szia. – köszönt Will.
- Mit nézünk? – kérdeztem Willt.
- A Bosszúállók 2-re gondoltam. – rándította meg a vállát Will. Nem igazán szereti az akciófilmeket, de mivel már egy hete a fülét rágom e miatt a film miatt most beadta a derekát.
- Ez az. – mondtam önelégülten.
Will betette a filmet a lejátszóba. Ekkor valaki csengetett az ajtón.
- Vársz valakit? – vontam össze a szemöldököm. Will erre csak büszkén elmosolyodott. A pincelejárón egy ismerős alak csörtetett le. Daniel! A szemem kikerekedett és hirtelen olyan méretű harag öntött el, hogy szinte felrobbantam.
- Ez meg miért van itt? – szakadt át a gát.
Daniel kérdőn nézett rám.
- Talán probléma? – kérdezte mély hangján.
A szemem felé fordítottam, a vad düh szinte szétvetette a testemet. Felálltam a kanapéról és Daniel elé álltam, közel hajoltam hozzá.
- Igen, probléma. – gyűlölettől fortyogva ejtettem ki a szavakat, végül ökölbe szorult a kezem és ütésre emeltem. Éreztem, amit az öklöm Daniel arcának csapódik. A fiú fájdalmasan felkiáltott, Barbara rohant le a lépcsőn, egyből a vérző Danielhez rohant, csalódottan nézett rám. A haragom kissé csillapodott, Daniel hazament én pedig kettesben maradtam Willel. Feszült csend uralkodott köztünk.
- Sajnálom. Nem tudtam, hogy ez lesz. – nézett rám bocsánatkérőn Will.
- Nem haragszom, én reagáltam túl.
Will elmosolyodott, a film végeztével felálltam a kanapéról, Will kikísért. Komoran baktattam haza, kicsit megbántam, amit Daniellel tettem. Mivel nem volt kedvem otthon lenni az anyámmal elővettem a kulcsot, amit még Miss. Cook adott nekem. Kinyitottam a hátsó ajtót és leültem a konyhában. Elég régies ház volt, de gyönyörű, ahhoz képest, hogy évek óta nem lakott benne senki nagyon is tiszta volt. Valami zörejt hallottam fentről. Biztos egy patkány. Megrándítottam a vállam, a zörej egyre erősödött. Egy árnyák jelent meg az ajtóban. Egy fiú lépett be a konyhába, méghozzá Daniel.
- Úr isten! – Daniel ijedtében hátraugrott. – Tessa! Megijesztettél. Egyébként meg mit keresel itt? Hogy jutottál be a házba?
Idegesen vakartam a tenyeremet. Danielék itt laknak? Miss. Cook miért nem mondta?
- Mikor költöztetek be? – kérdeztem Danielt.
- 2 napja. De mond, már el mit keresel itt!
- Én, nem is tudtam, hogy költözött valaki a szomszédba. – hitetlenkedve beszéltem.
- Te a szomszédban laksz? – Daniel is meg volt lepődve.
- Igen, még az előző tulajtól kaptam a kulcsot, nagyon jóban voltam Miss. Cookkal. – zavart mosolyt villantottam Daniel felé.
- Ööö… - Daniel nem igazán tudta mit mondjon, csak állt és feszengett. Szerencsére kapcsoltam.
- Ja, már itt sem vagyok. – mondtam majd az ajtó felé robogtam.
- Igazából, ha szeretnél, maradhatsz. – nyögte ki Daniel.
- De… a szüleid. – makogtam, mint egy veszett mókus.
- Elutaztak a hétvégére. – vágta rá Daniel.
- Akkor, ha nem bánnád… - nem fejeztem be a mondatot, de Daniel már biccentett is.
- A vendégszoba…
- Igen, tudom, és köszi. – mondtam aztán felrohantam a vendégszobába. Elnyúltam a hatalmas franciaágyon, a szoba semmit nem változott, ugyan azok a bútorok, ugyan az a tapéta. A takaró még ennyi év után is finom és bársonyos maradt, kellemes érzés volt, ahogy a bőrömhöz simult.
- Tessa! Mikor jöttél? – kérdezte egy bársonyos női hang.
Miss. Cook! Felnyitottam a szemem és széles mosolyra húztam a számat.
- Nem olyan régen. Miért nem mondta, hogy beköltöztek a lakásába? – vontam össze a szemöldököm.
- Mert akkor már nem jöttél volna át hozzám, és akkor magányos lennék. – sóhajtott Miss. Cook.
- Dehogynem jöttem volna. – feleltem hitetlenkedve. Halk kopogás hallatszott, mire feleszméltem Miss. Cook már el is tűnt.
- Ki az? – kérdeztem idegesen.
- Csak én. – Daniel mély hangja jött az ajtó túloldaláról.
- Gyere be.
Daniel benyitott és leült mellém az ágyra.
- Kivel beszélgettél?
- Senkivel. – mondtam határozottan, majd felpattantam az ágyról és a hátsó kijárat felé iramodtam.